A témák változatosak: hol az emberiség múltjában, hol a magyar múltban járunk, az ókortól és a honfoglalás időszakán át a közelmúltig. A szerző ír a csavargókról, ókoriakról és a 16–17. századi Anglia földönfutóiról. Cervantesről, dalmát kalózokról, éjszakai mesélőkről, cigány rabszolgaságról, Tiszaeszlárról, a magyar butaságról és magyar okosságról. Ír a magyar géniuszról, a magyar nyelv különlegességéről, vagy éppen arról, hogy feltétlenül akarnunk kell-e, hogy szeressenek minket, magyarokat a szomszédaink. Mesél Jorge Luis Borgesről és Kolozsvárról. István királyról, akiről talán újat mondani nem lehet, de talán lehet másként beszélni róla. Mesél anyai nagypapájáról, aki az első világháborúban szerb hadifogságba esett, túlélte a hírhedt balkáni halálmenetet, hogy aztán az albínó szamarak szigetén, Asinara fogolytáborában kössön ki. Mesél huculokról és haszidokról, Zugarramurdi és Urdax baszk boszorkányairól, a történelemelefántról, Georgiáról és a grúz kutyákról, kóricáló előítéleteinkről, vagy Madeleine Albright és Václav Havel iránytűjéről.
