Zsúptető, vesszőseprű, szalmazsák, sétapálca, csutkababa… lehet, hogy a régmúlt tárgyainak tűnnek, de gondoljunk egy szép kenyereskosárra, egy borospalackra parafadugóval, a kandalló mellett álló fáskosárra, vagy egy csinos raffiatáskára, egy elegáns panamakalapra… a műanyagok és gyári termékek sohasem tudnak győzedelmeskedni felettük. A természetes eredetű kézműves tárgyak ma reneszánszukat élik, az ember valami ősi ösztönnel fordul újra feléjük.
Növény és ember találkozása nemcsak a konyhában mutat páratlan változatosságot! A növényi eredetű kézműves termékek ugyanúgy megmutatják az emberi kreativitás gazdagságát, a mesteri kézügyességet, valamint a növényvilág hihetetlen diverzitását is. A sokféleség gyönyörködtet!
„Az jól ismert, hogy milyen sokféle növényi terméket fogyaszt az emberiség, ám növény és ember találkozása nemcsak a táplálkozás terén jelent páratlan változatosságot. A különböző céllal és alapanyagból készült kézműves termékek ugyanúgy megmutatják nemcsak az emberi kreativitás gazdagságát, hanem a növényvilág hihetetlen diverzitását is. Valamikor, és maradványaiban még ma is, az ember rendkívül változatosan használta a termesztett és a természetben fellelhető növényeket is, amikor legfontosabb használati tárgyait készítette. Az élővilág, a növények ismerete, a hagyományos ökológiai tudás, a gyakorlati tapasztalat és annak átadása az új nemzedéknek a mindennapi élet fontos és szükséges része volt.
Az ember természeti környezetének adottságait felhasználva hozta létre és rendezte be épített környezetét is. A néprajztudomány anyagi kultúrára vonatkozó ismeretének egyik fontos forrása a mindennapi élet hagyományos tárgyainak vizsgálata. A népi építkezés, a gazdálkodás és táplálkozás, a kézművesség, a népviselet és a népi tárgykultúra is kezdetektől fogva a kutatások érdeklődésének központjában áll. Az éghajlati, földrajzi és az ezzel járó vegetációbeli különbségek nyomán más és más alapanyagot és sokszor más technikát használnak a tárgyak készítésére, de a funkció és a praktikum sok azonosságot eredményez a különböző földrészeken fellelhető kézműves termékek esetében.
Az etnográfia tudománya a kultúra anyagi objektumainak szerepét és készítési technológiáját vizsgálja. Könyvünk új oldalról közelíti meg a tradicionális, mindennapi tárgyak bemutatását. Azt vizsgáljuk, hogy az ember a környezetéhez való funkcionális alkalmazkodás eredményeképpen, a célszerűséget előtérbe helyezve, milyen sokszínűen ragadja meg az őt körülvevő természet kínálatát, milyen sokrétűen hasznosítja annak adottságait, az életterében fellelhető növényeket. Vagyis a jól ismert, más esetben egzotikus tárgyakon kívül azok alapanyaga, a növények is ugyanolyan nagy hangsúlyt kapnak, hogy ezzel is bemutassuk a biológiai sokféleség néprajzot is érintő oldalát. Munkánkban kevesebb hangsúly esik a faanyagokra, a fából ácsolt vagy faragott tárgyakra, hisz ezeknek nagyon bőséges, kiváló erdészeti és faipari szakemberek által írt irodalma van, és a Földön található megmunkálásra alkalmas fafajok sokaságának tárgyalása szétfeszítené könyvünk keretét, és aránytalanságot eredményezne, elterelve a hangsúlyt a növényi eredetű alapanyagok sokféleségének gazdagságáról.
A könyv szerkezete úgy épül fel, hogy a növények részletes bemutatása egy-egy fejezet végére kerül, az olvasó számára jól elkülönítve. A több fejezetben is előforduló növényekről természetesen csak egy helyen található részletes leírás, ezt a többi fejezetben kis nyilakkal jeleztük, és a növénynévmutató segítségével is könnyen megkereshető. Az egész Földet átfogó hatalmas témakörön belül ez esetben a Kárpát-medencén és Európán kívül elsősorban Ázsia tárgykultúráját vizsgáljuk. A fényképek egy része is ott készült, de a saját tárgygyűjtemény, valamint a Nemzeti Botanikus Kert szabadföldi és üvegházi, egyedülállóan gazdag élőnövény-gyűjteménye is fontos alapja volt a tárgyak és a növények dokumentálásának.”
(Részlet a könyv bevezetéséből)
Olvasószoba Fráter Erzsébettel:
A kiadvány az MTA támogatásával készült.
