Az úton lévő költő sosem készülődik, sosem indul: csak viszik a tájak. És újból és újból megérkezik. És ott látogatóba megy. Élő és halott társakkal találkozik, át meg átváltozik. És fényképek készülnek, ahol egymásra néz evilág és túlvilág, és ő velük együtt néz a lencsébe, együtt a Kádár-kor alkonyatával, a gyerek- és felnőttkorral, a világ részleteinek tolongásában. Mégsem idegen ez az „átmeneti ember”, mert sehol sem csodálkozik el a korokon, a váltott színű időkön és nemzedékeken. Úgy vesz részt, hogy szemügyre vesz. Odüsszeusz, Hamlet az útitársai a szerteágazó utakon, és ha megpihen, akkor úszik egyet, de akkor is váltogatja a tempót és az időket, mert az ógörög antikvitásban bolyongó hajósoknak a társa ő még New York-ban is, ahol flaszteron járva kultúrákat idéz fel és ha olykor éjszaka a saját lakása ablakán kinéz, akkor is újabb utakra indulva másfele jár. (Bereményi Géza)
Egy régi jó barátommal beszélek telefonon: „Mi legyen, Can Togay vagy Can Togay János?” – kérdezem. „Legyen Can Togay János – feleli, a ‘Can Togay Jánost’ megveszem, a ‘Can Togayt’ nem”. „Ráadásul nem szeretem a három névből álló neveket” – mondom. „De a Can Togay János az más – feleli –, Can Togay viszont olyan, mint valami földönkívüli. Mit gondoljon az olvasó, merre jár az a villamos, amiről írsz?” „De hisz ott áll, hogy ‘Budapesti versszakok’!” – érvelek. „Attól még lehet, hogy egy turista írja! – feleli. „Egy életen át való turista… – merengek magamon –, de ugye, megérted a dilemmámat?” – kunyerálok egy kis együttérzésért. „Ha az orvosod volnék, igen, de amúgy nem.” (Can Togay János)
A kötet megjelenését támogatták:
Kornhauser és Társa Kft.
Online könyvbemutató a 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából
IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖTETBE