Egy nem túl megértő közösségben nincs könnyű dolga egy HIV-pozitív tininek. Meg kell küzdenie a félelmeivel, önmaga és a betegsége felvállalásával, valamint el kell fogadnia önmagát, főleg akkor, amikor életében először szerelmes lesz. Simone Garcia-Hampton új iskolába kezd járni, és ezúttal minden más. Igaz barátokat szerez, ismertté válik, mint a suli színdarabjának rendezője, és flörtöl Milesszal, a fiúval, akitől minden alkalommal elolvad, amikor csak meglátja. Az utolsó, amire vágyik, hogy kiderüljön, hogy HIV-pozitív, mivel legutóbb… hát, legutóbb elég csúnyán alakultak a dolgok. A betegségét egyszerű kordában tartani, de folyamatosan titkolni az egészet közel sem annyira. Ahogyan Simone és Miles egyre jobban összemelegednek – amikor már jóval többről van szó, mint a félénk kis csókokról –, a lány olyan nyugtalanságot kezd érezni, ami aggasztóbb, mint a gyomrában repkedő pillangók. Tudja, hogy el kell mondania a fiúnak, hogy pozitív, főleg ha a szexig jutnak a dolgok köztük, de halálra rémíti a gondolat, hogy Miles vajon hogyan reagál majd. Aztán talál egy névtelen cetlit a suliszekrényében: „Tudom, hogy HIV-fertőzött vagy. Hálaadásig van időd szakítani Milesszal. Különben mindenki más is tudni fogja.” Simone ezután is ösztönösen meg akarja óvni a titkát, de ahogyan egyre jobban látja, mennyi előítélet és félelem járja át a környezetében lévő embereket, elgondolkodik rajta, hogy vajon nem-e az az egyetlen módja annak, hogy feléjük emelkedjen, ha szembenéz a gyűlölködőkkel, és kiáll magáért…
