Báthori Csaba lírája a magyar és európai költészetnek ahhoz az orfeuszi-ontológiai vonulatához tartozik, amely Vladimír Holan vagy éppen Babits Mihály művészetével fémjelezhető. Új verseskötete egyetlen lombozatos szonettsorozat, amely az emberi lét általános, az embert évtizedeken át foglalkoztató témáit részletezi nagy művészi erővel (többek közt: élet, hivatás, szerelem, eltűnés, személyes változások, árulás, a természet rendje, hitetlenség). A versek valóságos elemei alig-alig jelennek meg a szövegben: formálás közben légiessé és lényegivé keményednek, és megrendítő lírai axiómák alakját öltik.
A költemények elvont motívumrendszere mozaikról mozaikra bontakozik ki e hatalmas szonett-füzérben, s lassan-lassan egymást átitató, egymást átvilágító jelentésmezők gócait teremti meg. A sorozat egyetlen óriásversként is értelmezhető: egyes darabjait ismétlődő motívumok, mitikus figurák, szellemi tájelemek, szimbolikus képzetek fűzik eggyé, teszik tömény tartalommá.
Báthori Csaba kötete a magasköltészet híveinek kínál ígéretes találkozást, ritka varázslatot és elmélyült gondolati élményt. Sőt többet: megismerést.
