„Napjainkban az egyik legnépszerűbb kézműves mesterség, a zománcművesség újjáéledésének vagyunk szemtanúi. Hogy megértsük ezt a több ezer éves múltra visszatekintő »zománc-fém« kapcsolatot, meg kell ismerni annak eredetét, történetét.
A zománcnak mint díszítőanyagnak a története csak az ötvösművészet történetével összefüggésben vizsgálható, beleértve természetesen az utolsó három évezred ötvösművészeti, zománctechnikai és kulturális-társadalmi fejlődését is. Ezért azok között a zománctechnikák között kell eligazodni, amelyek meghatározó művészeti korszakokhoz, területekhez és népekhez kapcsolódnak.
Hogy mikor és hol zománcoztak először, vagyis, hogy pontosan mikor kötötték össze először a színes, folyékony állapotú »üveget« a fémmel, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. A zománcozás »tudománya« évszázadokon át többnyire családon belül, apáról fiúra öröklődött. Ez a fejlődés nagy visszatartója volt. A mestereknek ugyanabban az időben, egymástól függetlenül fel kellett találniuk ugyanazt. Minden időben a zománccal díszített ötvösmunkák színes, változatos kialakítása a divattól függött, így technikai fejlődése során a zománcozás lehetett dekoratív-ornamentális, képszerűen figurális vagy uram bocsá’ absztrakt, majd a XX. század ’60-as éveiben az őt hordozó ötvösségről leválva teljesen önálló műfajjá vált.
A könyv e csodálatos díszítőanyag, a zománc alkalmazási módjainak bemutatásán keresztül juttat el bennünket a technikatörténet útvesztőibe, hogy végül világosan lássuk, hogy a zománc a legjelentősebb díszítőanyag az egyetemes művészet történetében.”
IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!
