Kérdése van? Írjon nekünk! info@oxfordcorner.hu

Szavadkőművesek
Szavadkőművesek
11 990 Ft

Szavadkőművesek

A termék ünnepek előtti kiszolgálását a beszállító leterheltsége miatt nem tudjuk garantálni. A raktáron levő termékekre ez nem vonatkozik!

Megértésüket köszönjük!

Egy nemzetközi titkos társaság tagjai vagytok, akik a világ különböző városaiban tartják gyűléseiket. Csakhogy nem minden résztvevő a társaság ügynöke: téglák is vannak köztetek, sőt esélyes, hogy egy újságíró is beépült! Ilyen helyzetekre vannak a titkos jelszavak, amiket csak a beavatottak ismernek. Rátok vár a feladat, hogy leleplezzétek a téglákat és az újságírót anélkül, hogy magatokat kevernétek gyanúba a többiek előtt. A Szavadkőművesekben egy titkos gyűlés résztvevőit alakítjátok: egy részetek a háttérhatalom ügynökeinek szerepét ölti magára, míg mások kotnyeles kívülállók lesznek vagy egy fürkész firkász. A bizalmas tervekről ilyen bizonytalan helyzetben persze nem lehet beszélni, ezért előbb meg kell győződnötök arról, hogy csakis arra méltók maradnak a gyűlésen. Az ügynököknek van egy közös jelszava, ám azt nyíltan nem mondhatják ki, hiszen azzal a jelszót is elárulják, ezért körül kell írniuk úgy, hogy a többi ügynök is értse: ugyanarról a szóról beszélnek. A játék előkészítése: - A játék elején készítsetek elő 4-5 küldetést. - Rendezzétek az asztal egyik szélén a küldetéskártyákat paklikba képpel lefelé: tegyetek bele a játékosszámnak megfelelő számú Ügynököt, Téglát és Újságírót. Az Ügynökök jelszavai ugyanolyan színűek, mint a titkos jelszókártyán lévőké, míg a Téglák jelszavainak színe kissé eltér. - Tegyétek félre az asztal másik szélére az aktuális küldetéshez tartozó titkos jelszókártyákat képpel lefelé. - Válasszátok ki az egyik küldetéspaklit, keverjétek meg a kártyákat, majd osszatok mindenkinek egyet. A küldetés titkos jelszókártyáját tegyétek az asztal közepére képpel lefelé. Miután mindenki megnézte a saját kártyáját, valaki önként jelentkezve mondjon egy számot 1-től 10-ig, ez lesz az aktuális titkos jelszó. A játék menete A játékosok egymás után mondanak egy kulcsszót (lehet egyszerű vagy összetett szó is), amely a kártyájukon a kiválasztott számmal jelölt jelszóhoz kapcsolható. A Tégla jelszava (tudtán kívül) egy kicsit eltér a többiekétől, míg az Újságíró (aki nem tudja a jelszót) a többi játékos kulcsszavai alapján próbál rejtve maradni. A kulcsszavak nem tartalmazhatják sem a jelszót, sem egy másik játékos kulcsszavát! Miután minden játékos mondott egy kulcsszót, meg kell vitatnotok, hogy kit szavaztok ki. Ha te vagy az Újságíró, vagy Téglának érzed magad, akkor ideje blöffölni. Szavazáskor mindenki egyszerre rámutat arra a játékosra, akit ki akar ejteni, és a legtöbb szavazatot kapó játékos kiesik (döntetlen esetén kő-papír-ollóval döntsetek). - Ha az Újságíró esett ki, akkor kap egy esélyt, hogy kitalálja az Ügynökök jelszavát. Hangosan ki kell mondania a szót, majd megnézheti a „titkos” jelszókártyán, hogy sikerült-e eltalálnia. Ha eltalálta, akkor a küldetésnek vége, és kap 3 pontot. Ha nem, akkor a játék folytatódik. - Ha nem az Újságíró esett ki, akkor a kieső játékos diszkréten megnézi a „titkos” jelszókártyát, és bejelenti, hogy Ügynök vagy Tégla volt-e. Új kör kezdődik: a jelszó ugyanaz marad, mint az előző körben; a kieső játékos bal oldalán ülő játékos kezd. A küldetés addig tart, amíg minden Tégla és az Újságíró is ki nem esik, vagy amíg már csak 2 játékos marad játékban. Az Ügynökök nyernek, ha mind az Újságírót, mind az összes Téglát kiszavazzák, ők 1-1 pontot kapnak. A Téglák nyernek, ha legalább egyikük végig játékban marad, ők 2-2 pontot kapnak. Az Újságíró akkor nyer, ha kitalálja az Ügynökök jelszavát, vagy ha végig játékban marad, ő 3 pontot kap. A játék vége Addig játszotok újabb és újabb küldetéseket, amíg egy játékos el nem éri az 5 pontot: ő lesz a győztes. A Szavadkőműveseket 6 fő felett egy alternatív módon is játszhatjátok: különleges szerepkártyákkal tehetitek még nagyobb kihívássá a játékot. Egyes szerepek például megszabhatják, hogy több szóval vagy csupán a mimikáddal írd körül a jelszót, míg mások a szavazáskor lépnek életbe, és például kettőt ér a szavazatod, vagy egyáltalán nem szólalhatsz fel a saját védelmedben. A doboz tartalma: 170 küldetéskártya, 9 szerepkártya, 1 játékszabály A Szavadkőművesek társasjáték teljesen környezet barát, hiszen a kártyák Eco Friendly papírból készültek.
11 990 Ft
A vásárlás után járó pontok: 240 Ft
Adatok
Cikkszám
REF848162
Csomagajánlatok
Hasonló termékek