Tudom, hogy bármi is történt, senki nem akart valójában ártani senkinek aznap este, és minden mozdulat, amelyek összessége végül az életünket felrobbantó eseményhez vezetett, egyszerű kijelentésekben megmagyarázható volna a szeretet különféle definícióival. Frida mégis azt mondta, mert minden bizonnyal így is gondolja, hogy ő a bűnös. Évek óta, és még évekig lakója ennek a párás magabiztossággal hömpölygő külvárosi börtönnek.
Nagy Hajnal Csilla regényében egy hetének történetét meséli el hét ember, akiknek élete hol szorosabban, hol lazábban összefonódik. Mindannyian az üresség és a kapcsolódásra való képtelenség alaptapasztalatát hordozzák. A rutinjaikhoz rögeszmésen ragaszkodó, szokásaikba kapaszkodó antihősök banalitásukban is szürreális vagy épp egészen szokatlan események láncolatát idézik elő. És így vagy úgy mindannyiukban megfogalmazódik a vágy: „Bárcsak mondhatnék magának valamit, amivel közelebb kerülnék magamhoz”. És ebben a bárcsakban ott lebeg a talán. Hogy hátha egyszer sikerül.
