A termék ünnepek előtti kiszolgálását a beszállító leterheltsége miatt nem tudjuk garantálni. A raktáron levő termékekre ez nem vonatkozik!
Megértésüket köszönjük!
A Műszaki Kiadó szakiskolás sorozatának tagja a kétkötetes fizika-tankönyvcsalád, melynek előszavából idézünk: A fizika alapelveinek megismerése nem öncélú tanulás. Ezek alkalmazásával könnyebbé vagy színesebbé tehetjük életünket. A korszerűbb ismeretek felhasználása gazdaságosabbá teheti háztartásunkat. Az autóvezetéshez jogosítványt kell szerezni, de a kuktafazék, a televízió, a fúrógép használata, vagy kerékpározás előtt nem kell vizsgát tenni. Az iskolában kell tehát olyan tudást szerezni, mely segítségével célszerűvé tehetjük cselekedeteinket. E könyv szerzői arra törekedtek, hogy a fizika alapvető elveinek megismerését megkönnyítsék, élményszerűvé tegyék. Kerülik a bonyolult matematikai számításokat, inkább a kísérlet, a megfigyelés áll a középpontban. Minden fejezetben az ismeretek széleskörű alkalmazásának lehetőségeit vázolják fel. Törekednek a legkorszerűbb technika bemutatására is. A sok fotó, kép a megértést segíti, az ábrák jelölései és magyarázatai kiegészítik a leírt szöveget, érdemes őket tanulmányozni. A képekhez tartozó kérdések azoknak szólnak, akik szívesen elgondolkodnak a jelenség mélyebb értelmén, akik szeretnék még pontosabban megérteni a folyamatokat