Márió megfigyelte, hogy a csillagok mindig ugyanabban a messzi távolban maradnak. Mégis megígéri a szomszéd kislánynak, hogy kihalássza őket a tóból, nappal üvegszekrényben őrzi, s éjszakára újra felrakja mindet az égre. A kislány gyermeki hangján bizalom és csalódás, szeretet és fájdalom, bölcsesség és naivitás egyszerre szólal meg.