Kérdése van? Írjon nekünk! info@oxfordcorner.hu

A zelóta
A zelóta
3 950 Ft

A zelóta

NEW YORK TIMES BESTSELLER, nemzetközi listavezető, a legprovokatívabb botránykönyv



Az év egyik legjobb könyve – Booklist • Publishers Weekly • Bookish

Kétezer évvel ezelőtt egy zsidó vándorprédikátor és csodatevő járta be Galileát, s követőket gyűjtött, hogy megalapítsa „Isten országát”. Az általa elindított forradalmi mozgolódás annyira fenyegető volt a hatalom számára, hogy elfogták, megkínozták és kivégezték mint államellenes bűnözőt.

Megrostálva a mítoszgyártás századait, Reza Aslan új megvilágításba helyezi a történelem egyik legnagyobb hatású és legrejtélyesebb személyiségét, s forrongó, zavaros korának nagyítólencséjén keresztül vizsgálja Jézust: az I. századbeli Palesztinát mutatja be, azt az országot és azt a korszakot, melyet magával ragadott az apokaliptikus szenvedély. Rengeteg próféta, igehirdető és reménybeli messiás vándorolt ekkor a Szentföldön, hordozva az isteni üzenetet. Ez volt a zelóták korszaka – a buzgó nacionalistáké, akik szent feladatuknak tekintették a római megszállás elleni harcot. Bár minden zsidó szeretett volna megszabadulni az elnyomóktól, néhány hazafiban erősebben élt e vágy, ilyen volt például a karizmatikus galileai, aki szembeszállt a birodalmi hatóságokkal és az őket kiszolgáló zsidó szövetségeseikkel, a vallási vezetőkkel.

Összehasonlítva az evangéliumok Jézusát és a történelmi forrásokat, dr. Aslan egy olyan embert ír le, akit meggyőződés és szenvedély hevít, s ellentmondások feszítik: a béke embere, aki arra buzdította követőit, fegyverezzék fel magukat karddal; ördögűző és gyógyító, aki tanítványait arra kérte, tartsák titokban kilétét; és végül a lázadó „zsidók királya”, aki megígérte a Rómától való megszabadulást, ám ígérete beteljesületlen maradt rövidre szabott életében. Aslan felderíti az okokat, hogy a korai kereszténység miért hirdetett egy elképzelt Jézus-képet a békés, spirituális tanítóról, mintsem hogy meglátta volna benne a politikailag öntudatos forradalmárt. Reza Aslan megpróbálja kideríteni, vajon Jézus hogyan értelmezte önmagát.

A zelóta új nézőpontból tekint a valaha volt legnagyobb történetre, és megerősíti a názáreti Jézus életének és küldetésének radikális és átváltoztatott értelmezését. Az eredmény: egy gondolatébresztő, elegánsan megírt életrajz, mely egy sodró lendületű regény lüktetésével bír: egyedülálló portré egy férfiról, egy korszakról és egy vallás születéséről.
3 950 Ft
A vásárlás után járó pontok: 79 Ft
Adatok
Cikkszám
9789632445083
Csomagajánlatok
Hasonló termékek