A tudomány egésze - A magyar tudomány tudománypedagógiai szemléje

Többen nekem szegezték a kérdést, hogy tulajdonképpen mi a szándékunk azzal, hogy ennyire fiatal életkorban szembesítjük a diákokat - a kutatói-utánpótlásnevelés zászlaja alatt - a tudománnyal és a kutatással, és késztetjük őket minimum szubjektív alkotásra. Sietek leszögezni: semmiképpen sem arról van szó, hogy tudóskákat neveljünk, hogy elvegyük a kisdiákok és a serdülők szabadidejét. Törekvésünk sokkal egyszerűbb. Magas színvonalú érdeklődést és kognitív képességeket, illetve a szakmai kommunikációval összefüggő érvelési kompetenciákat szeretnénk a fiatalaok körében meggyökereztetni. Mindezeken túl természetesen tiszteletet ébreszteni azon kutatók és alkotók iránt, akik felfedezéseikkel tőlük telhetősen hozzájárultak és hozzájárulnak az emberiség boldogulásához, humanizáltabb együttéléséhez és egy más típusú, alkotóbb szellemiségű életminőség kialakításához. Jól tudom, ezek a célok utópisztikusan hangaznak, s a pedagógiai realizmus földhözragadt képviselői valami olyasmivel áltatják magukat, hogy majd a középiskolában, majd az egyetemen is ráérnek még szembesülni a tényleges tudományos praxissal. Hiszen néhány pszichológus például attól óv bennünket, hogy a korai alkotásra késztetés nemcsak megterhelő a fiatalok számára, hanem énképzavarokhoz, magyarul túlzott öntudathoz, gőghöz, nagyképűséghez vezethet.