A magyar olvasók körében is népszerű norvég írónő, Linn Sk?ber érzékeny a generációkat foglalkoztató problémákra. A szívem egy bezárt bódé című kötetében a kamaszok világában mártózhattunk meg, a Ma négykézláb akarok járni címűben pedig a felnőttkor, a középgeneráció kaleidoszkópját mutatja meg. Linn ezúttal az idősebb nemzedék örömeit, bánatait, ünnep- és hétköznapjait kívánja láttatni és éreztetni az olvasókkal.
Interjúkat készített, megfigyelt, átölelt és írt. A szövegeket melegség, humor, bölcsesség, bánat, boldogság, poétika hatja át – és legfőképpen mély érzelem meg finom rezdülés.
Linn Sk?ber egyedülálló stílusa és Lisa Aisato ecsetvonásai révén az idősebb emberek és a sorsok átélhetően jelennek meg az olvasó előtt. És ki ne szeretné megismerni az idősek gondolatait és tapasztalatait, hogy számot vethessen saját életével, és jobban megismerhesse önmagát?
„Korábban fogalmam sem volt arról, hogy Linn Sk?ber mennyire csillogó szerző. Most már tudom” – Tor Hammer?, Nettavisen
„Mindketten elpirulnak, és valahányszor megszólalnak, elpirulnak és bólintanak egymásnak. Szemlesütve mosolyognak, pedig igazából azt akarják, hogy a másik lássa. Talán ráismernek erre a mosolyra? Száz évvel korábbról, valahonnan, egy strandról, egy parkból, az utcáról, egy étteremből? Vajon fiatalon látták egymást valahol? Olav illik mellé.
– Úgy nézünk ki, mint két régi bőrtáska – mondja Grethe, és Olav nem nevet, csak bólint, és ő is végighúzza az ujját a vasmacskán, de mivel Grethe keze is azon pihen, azon simít végig, ide-oda húzogatja rajta a kezét, mintha nem tudná, mi egyebet tegyen. Nem mer Grethe szemébe nézni, csak jólesően simogatja. Grethe sem mer az ő szemébe nézni. Nem tudja, mi történne, ha a szemébe nézne, úgy reszket belülről, mintha éhes lenne, mintha levegő után kapkodna, mintha fiatal lenne.”
(részlet)
