„Leguggoltam, ujjammal megböktem a fűszálak között szlalomozó bodobácsot, olyan volt, mint egy vékony, piros lemez, egy jelvény, amit akár a kabátomra tűzhetnék. A hátán két pötty, két hatalmas szem rajzolódott ki, azt képzeltem, ha beléjük nézek, a házat látom, este van, az öreg a húgom ágya mellett áll, szuszog.”
(Részlet A hetedik nap a papáé c. novellából)
A vélt vagy valós boldogság kimerevített pillanatai a zuhanás előtt. Férjek, feleségek, gyerekek, fiatal férfiak és nők, apák és anyák, akik még hisznek abban, hogy megváltoztatható a megváltoztathatatlan – megjavítható a házasság, felülírható a gyerekkor, lehetséges kitörni a nyomorból, újra lehet kezdeni. A szakadék széléről néznek az életükre, és hirtelen minden másnak tetszik. Vajon vissza lehet-e kapaszkodni?
Pungor András újságíró, író. Szépirodalmi szövegeit többek között az Élet és Irodalom, a Kalligram és a Tiszatáj közölte. Első kötete hat novellából és egy kisregényből áll össze, melyekben tűpontos és kíméletlen pszichológiai és szociológiai érzékenységgel enged bepillantást sorsfordító határhelyzetekbe. A szövegek éppolyan sodró lendülettel haladnak előre, ahogy a történetek szereplői sodródnak az elkerülhetetlen felé. Rálátás nyílik a személyiségre ható erőkre: mitől válik végzetessé egy találkozás, egy szülő-gyerek viszony, egy konfliktus két ember között. Bár a szövegek világa legtöbbször kegyetlen és nem kecsegtet túl sok reménnyel, mégis szívesen időzik bennük az ember, mert tele vannak líraisággal, és mert a legmélyebb empátia hatja át ezeket az írásokat.
