1994 áprilisában járunk, a ruandai népirtás idején. David, egy svájci segélyszervezet munkatársa Kigaliban marad. Elrejtőzik a házában száz napra, és várja a híreket a gyönyörű Agathéról, egy helyi hivatalnok lányáról, aki a szeretője. Azután a keresésére indul, hogy testközelből átélje, hogyan válik pokollá az ország.
Lukas Bärfuss pontosan és részletgazdagon ábrázolja a ruandai történelem sötét fejezetét. Kíméletlen őszinteséggel szól azokról az emberekről, akik segítő szándékukkal hozzájárultak a földi pokol kibontakozásához, és szembesít bennünket azzal, hogy Afrika történetéhez több közük van az európaiaknak, mint szeretnénk.
„Igazságos akartam lenni, ezért bűnös lettem, és amikor bűnössé lettem, igazságosnak éreztem magam.”
„Az emberek itt nem egyszerűen emberek voltak, nem is csak cipészek, parasztok, orvosok, sofőrök, anyák, fiúk és lányok, vagy mondhatnék bármit. Mindenekelőtt mindenki vagy a hosszúak, vagy a kurták csoportjához tartozott. Fogalmunk sem volt, miről ismerik fel egymást, egy számunkra láthatatlan jelről a homlokukon vagy a szagukról.”
